Ha most nem viszik el akkor sosem . Az utóbbi heteken szinte az egész Gáspár családot eltemették trollok, így az egész ország rájuk figyel. Győző megint elkezdte a médián keresztül a háza eladását hírdetni.. Ha van 50 millád, és szeretnél Salgótarjánba élni akkor tessék nézd a képeket.
TovábbA fostos bugybóka az év madara
A búbos banka – másik nevén fostos bugybóka – lett 2015-ben az év madara egy tavaly lezajlott internetes szavazás eredményeként – tájékoztatta hétfőn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t. A búbos bankát nem először választották a szavazók az év madarának, 1989-ben és 1990-ben is rá szavaztak a legtöbben. A tavalyi online voksoláson a búbos banka a fekete …
TovábbFél kilométeres magasságban cserél villanykörtét
Egy drón rögzítette a lélegzetelállító mutatványt. Egy csaknem 500 méter magas tévétorony jelzőfénye aludt ki. A dél-dakotai Salem adótornyára mászott fel a látszólag cseppet sem tériszonyos férfi, hogy kicserélje a kiégett izzókat. Még arra is volt ideje, hogy egy szelfit is kattintson a szédítő magasságban.
TovábbMegdöbbenve álltak az orvosok az eset előtt. Az angolna teljesen felcsúszott neki
Nem tudni, mi járt az agyában annak a kínai férfinak, aki úgy döntött, hogy egy élő angolnát helyez a végbelébe, miután megnézett egy felnőttfilmet, amelyben hasonló állattal okoztak maguknak örömet a szereplők – osztotta meg a hírt a Sun. A nőtlen férfi végül az ügyeleten kötött ki, mert az angolna nem maradt nyugton, hanem kiutat keresett magának, ezért a férfinak iszonyú …
TovábbEgyetlen növényen terem paradicsom és burgonya
Sült krumpli és ketchup a kertből? Lehetséges! Egy oregoni cég fejlesztette ki a tökéletes hibridet burgonyából és paradicsomból. Az óriási sikert aratott, “Ketchup ‘N’ Fries” néven kapható az oltott cserepes növény. A föld felett a mennyei koktélparadicsom, a föld alatt pedig a finom krumpli növekedik. A cserépben együtt növekednek, de a kertben is jól érzik magukat. A közös tulajdonságuk, ami …
TovábbÉlete legszebb ajándékát kapta 17 éves kutyája halála után
Az O’Leary családot nagy veszteség érte még novemberben, szeretett kutyájuk 17 éves korában elpusztult. Mindenkit nagyon rosszul érintett az eset, főleg a kis Billyt. A kisfiú úgy tudta, hogy csak nyáron kaphat új kutyust, de a család olyan karácsonyi ajándékkal készült, amit Billy sosem fog elfelejteni.
TovábbFotók a rommá fagyott nógrádi patakról
Jégalakzatokat mutatunk, amelyeket egy patak lezúduló vize hozott létre Salgótarján közelében. A fotókat az MTI-nek Komka Péter készítette.
TovábbApa és fia elkezdtek közösen barkácsolni. Elképesztő dolgot alkottak!
Érdemes átgondolni, mit is üzen a lakás, amiben élsz. Az a legjobb, ha van egyénisége és elárul rólad valamit. Az ő esetükben ez minden bizonnyal a kreativitás, kitartás és hasonlók lehetnek. Lehet újonnan is remek bútorokat venni, mások a régi darabokat szeretik és van a kisebbség, akik nekifognak és megcsinálják maguknak. Fotókon mutatjuk, hogyan tudták megcsinálni ez a szó szerint …
TovábbFIGYELEM!!! Itt a NAV új rendelete, az ön bankszámláját is zárolhatják napokon belül.
Nem csak a cégek, magánszemélyek is pórul járhatnak január 1-jétől, ha a bankjuk által kiküldött felhívás ellenére sem töltik ki az ún. tényleges tulajdonosi nyilatkozatot. A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény ún. ügyfél-átvilágítási intézkedésekre vonatkozó rendelkezései értelmében a számlavezető pénzintézetek meghatározott esetekben kötelesek az ügyfelet, annak meghatalmazottját, a rendelkezésre jogosultat, továbbá a képviselőt azonosítani és személyazonosságának …
TovábbEmlékszel még BB Évára? Nézd meg, hogy néz ki most
Évi élete akkor kezdett kisiklani, amikor 2002-ben 16 millió forintos nyereménnyel a zsebében saját bevallása szerint az alkohol és a kábítószer rabja lett, a pénzt gyorsan elverte, és szerelmi csalódások sorát élte át. 27 évesen pszichés gondjai miatt rokkantnyugdíjas lett, gyámság alá helyezték. Közben két gyermeket is szült, akikről képtelen volt gondoskodni.
TovábbA beteg babáját el akarta vetetni a fiatal lány, azonban a gyermek üzent neki az ultra hangon keresztül
Hihetetlen történetet olvastam az imént az egyik weboldalon, egy anyáról, beteg gyermekéről, és a sorsról, ezért kérem engedje meg, hogy bemutassam Önnek is ezt. A kis Chanel az első 20 hétben semmi különöset nem produkált, így fel sem merült a szüleiben, hogy bármi baj is lesz majd a szülésig. Az orvos ekkor azt mondta, hogy 50 % esély van rá, …
TovábbHázilag elkészíthető aluminium öntöde – bármi kiönthető vele, és nem kell hozzá szinte semmi
Ez az élelmes srác megmutatja nekünk, hogy hogyan készíthetünk házilag olyan öntödét, ami épp elég hőt tud termelni ahhoz, hogy megolvadjon benne az alumínium üdítős palack, amiből aztán bármit kiönthetünk
TovábbBreaking! VV Laci feladja a játékot? Ő lesz az új VV Józsi?
Laci már be is jelentette a szándékát pár embernek
TovábbNézd meg milyen lenyűgöző dolgot készít ez az asztalosmester ebből a tömör farönkből!
Először elképzelni sem tudtuk hogy lesz ebből lámpaernyő, de a végeredmény magáért beszél. A videón jól látszik, hogy a méretes rönkből hogyan készül el a formás kis lámpaernyő. Rengeteg munkával jár, de minden munkával töltött perc megérte.
TovábbÍgy tehet zsebre havi 1 millió forintnyi segélyt , micsoda az a minimálbér ?
Nagy-Britannia 2015, most szülte meg 11. gyermekét Cheryl Prudham (32), aki nem érzi hogy lassítaniuk kéne, hiszen máris terhes 12. gyermekével. Bevallása szerint kizárólag a magas segély miatt vállalt be ennyi gyermeket, mivel dolgozni nem tud se ő sem a párja hiszen 4 általános iskolájuk van. A brit családvédelmi törvények miatt közel 10 millió forintot tesz zsebre a házaspár minden …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin