A Barátok közt című magyar sorozat 1998. október 26-án indult útjára az RTL Klub csatornáján. Röviddel a kezdetek után a legnépszerűbb sorozattá nőtte ki magát, 2013. júniusában pedig Magyarország legnézettebb műsora volt. 2015-ben Kalamár Tamás, a sorozat kreatív producere bejelentette távozását, így hétezer epizód után Rozgonyi Ádám vette át a helyét. Ugyanettől az évtől nyári szünet sem volt a sorozatban. …
TovábbA különböző országok 17 furcsa szokása, amit nagyon nehezen tudnánk megszokni
Gyerekkorunk óta halljuk a szüleinktől, hogy adjuk át a helyünket az időseknek a tömegközlekedésen és mindig mossuk meg a gyümölcsöt, mielőtt megesszük. Az ilyen és ehhez hasonló óva intések mára a lételemünkké váltak, és talán épp ezért is olyan furcsa látni, hogy vannak országok, ahol teljesen mások a szokások és mást követel meg a jó ízlés. 1. Szaunázás az anyósunkkal. …
TovábbA koronavírus miatt be kellett zárnia, egy év alatt “OnlyFans” milliomos lett
A koronavírus járvány nagyon sok embert életét keserítette meg. Voltak, akik elveszítették munkájukat, otthonukat, jövedelmüket. Akadtak, akik különböző adomány csoportokban voltak kénytelenek ételt, ruhát vagy épp munkát kérni. Míg hazánkban “csak” pár hete szünetel a szolgáltatók munkája addig a bizonyos országokban ez az állapot már hónapok óta tart. Így sajnos jelentős mennyiségű bevételtől estek el, ami komoly anyagi problémákba sodorta …
Tovább19 bizonyíték rá, hogy a tervezők tudják, hogyan kell műalkotássá alakítani az egyszerű tárgyakat
„Az emberi fantázia nem ismer határokat” – valószínűleg ez az az alapelv, ami cikkünk hőseit vezérli, miközben műalkotássá varázsolják az olyan hétköznapi tárgyakat, mint egy csillár vagy közönséges világtartó. Látványos munkáik újfent bebizonyították, hogy kellő kreativitással az egész világot más szemmel láthatjuk. 1. Ez a tál megváltoztatja a színét, ha folyadékot öntünk rá. 2. Ez a fa önmagától nő szék …
Tovább19 fotó, ami leleplezi a közösségi oldalak tökéletes fotói mögött rejlő szomorú valóságot
Mind csodáltuk már szájtátva valamelyik ismerősünk vagy Instagramos celebünk csilli-villi képeit, bele sem gondolva abba a ténybe, hogy milyen idegőrlő előkészületek és kínos szituációk előzhették meg annak a tökéletes képnek a létrejöttét. 1. Nincs is jobb, mint jógázni és szörfözni egyszerre. Igen ám, de valahogy le is kell onnan jönni. 2. Egy kis kiruccanás a new yorki Szabadság szobornál. Oh, …
TovábbEgy kutyus, aki mindennap felszáll a helyi buszra és teljesen egyedül elutazik a parkba
Ha nem látnánk a róla készült videókat és képeket, valószínűleg el sem akarnánk hinni a fiatal labrador-mastiff keverék, Eclipse történetét. A seattlei kutyust minden buszsofőr ismeri a városban és már a lakosok túlnyomó többsége sem lepődik meg, amikor napi rendszerességgel jön, felpattan a buszra, majd a parknál nemes egyszerűséggel távozik. 1. Ha a Seattle-ben közlekedő „D-jelölésű” buszon utazol, jó ha …
TovábbMagyar Orvosi Kamara: Korai a nyitás – “A járvány harmadik hullámának jó esetben is a platóját értük el”
Vannak, akik amellett vannak, hogy minden nyisson ki, ami érthető is, hiszen rengeteg ember maradt bevétel nélkül az elmúlt napokban. Ám mindennek megvan a maga előnye és hátránya is. A koronavírus-járvány még mindig tombol és lehetetlen pontosan megmondani, mikor lesz vége ennek az őrületnek. A tegnapi nappal megnyithattak az eddig zárva tartó üzletek, a szolgáltatók, a boltok nyitvatartását meghosszabbították és …
Tovább20 fotó bizonyítja, hogy nagymamáink mellett csupa móka és kacagás az élet!
A nagymama szót meghallva mindannyiunknak vagy saját nagyink alakja sejlik fel, vagy az a kép, ahol egy őszes kontyú, kedves arcú, galambalkatú asszonyság éppen a sütőből emeli ki a frissen sült rétest. A legtöbb szép korú hölgyről nagy általánosságban elmondható, hogy a kedves mosoly mellet, mérhetetlen empátia és szolid, szerény viselkedés jellemzi őket.Azonban vannak olyan nagymamák, akik mindent megtesznek, hogy …
TovábbNem megyünk suliba április 19-től! – üzent a diákmozgalom
Azt követelik a kormánytól, ne vezesse be a kötelező jelenléti oktatást két hét múlva. Az ADOM Diákmozgalom (az egykori Független Diákparlament) felhívást tett közzé, amelyben a jelenléti oktatás ellen a diákok, szülők, tanárok összefogását kérte. Mint írták, több mint egyévnyi bezártság után nagyon szeretnének barátaikkal, osztálytársaikkal találkozni, és ismerik a digitális oktatás hátrányait, most a szüleik, tanáraik életét tartják a legfontosabbnak. Nem szeretnék, ha …
TovábbEz a 17 véletlen egybeesés összetör mindent, amit eddig a valószínűségszámításról gondoltunk
Mennyi esély lehet arra, hogy két ismeretlen ember ugyanabban az ezredmásodpercben készít képet egy világítótoronyról? Hát arra, hogy egy kisfiú megtalálja a saját apukáját Lego-figura formájában? Valószínűleg semmi, azonban az élet egyik kedvenc játéka, hogy bebizonyítsa nekünk: minden lehetséges és bármi megtörténhet. Épp úgy, ahogy az a most következő esetekben is történt. 1. ,,Az új barátnőm egymás mellé tette a …
Tovább19 vicces háziállat, akik pontosan úgy viselkednek, mint az emberek.
A kutyák és a macskák szerves részeit képezik az életünknek, hiszen minden egyes percben fel tudnak bennünket vidítani, ott vannak a legnehezebb időkben, nem beszélnek vissza, nem kell velük veszekedni, olyan vicces dolgokat csinálnak, amiket azok el sem tudnak képzelni, akiknek nincs háziállata. Gyakorlatilag ezek az állatok úgy viselkednek, mint az emberek, hiszen ismerik az örömöt és a bánatot, felismerik, …
TovábbHamarosan azt is megmondhatják, egy alkalommal mennyi terméket lehet megvenni
A koronavírus miatt egyre kevesebben vannak a boltokban dolgozó alkalmazottak, és akik maradtak egyre több munkájuk van, mert mindenki hanyatt-homlok rohan mindent felvásárolni, nehogy egyik nap bejelentse a kormány, hogy kijárási tilalom van és nem lehet menni boltba. Viszont emiatt rengeteg ember nem jut további élelemhez, mert egy személy, akár 20-30 kiló lisztet is felhalmozhat, illetve 20 liter olajat is …
Tovább“Most már kijelenthető, hogy igenis van kapcsolat az AstraZeneca és a vérrögképződés között” – mondta az Európai Gyógyszerügynökség
A legtöbb ország úgy döntött, hogy egy időre felfüggeszti az AstraZeneca vakcináját, mert több komplikáció is fellépett az alkalmazása után. Voltak, akiknél enyhébb, de akadtak, akiknél súlyosabb mellékhatásokat okozott. Olaszországban és még pár országban elhalálozás is történt általa, ami miatt még nagyobb volta a pánik ezzel az oltóanyaggal kapcsolatban. Az elhunytaknál vérrögöket fedeztek fel, ami arra engedett következtetni, hogy az …
TovábbJulia Roberts elárulta, hogy kapta meg Vivian szerepét a Micsoda nő című filmben
Minden idők egyik legnagyobb sikerű filmje kétségkívül a Micsoda nő volt. A hölgyek odavoltak a jóképű Edward Lewisért, az urak pedig imádták Viviant, aki gyönyörű, fiatal nőként kénytelen volt az utcán keresni megkeresni a kenyérre valót. A főszerepben Richard Gere és Julia Roberts tündökölt. A színésznő most elárulta, hogy lett az övé minden idők legsikeresebb főszerepe. Julia a Micsoda nő …
Tovább20 alkalom, amikor a vásárlók viselkedése a bolti dolgozókat és a többi vásárlót egyaránt feldühítette
Mindenki ismeri a mondást, hogy a vevőnek mindig igaza van, de ha valaha is jártunk már boltban, akkor azért tudjuk, hogy ez nem mindig van így. Vannak ugyanis olyan emberek, akik a viselkedésükkel egyértelműen átlépnek egy olyan határt, ami után már nem érdemlik meg, hogy vevőnek nevezze őket az ember, sokkal inkább ugyanis egy trehány mindenki más számára terhet jelentő …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin