Bolygónk szinte minden híres épületének van egy hasonló, majdnem ugyanannyira lenyűgöző, mégis sokkal kevésbé ismert változata. Egyfajta kistestvér, aki ugyanolyan jóképű, ám mégis jóval kedvezőtlenebb PR státusszal rendelkezik. A Liked.hu-nál most egy rögtönzött utazásra invitálunk bennetek, melynek keretén belül megismerjük 12 híres torony, híd, szobor és egyéb szerkezet kevésbé ismert ikertestvérét. A világ első és második legmagasabb épülete. Egy másik …
Tovább16 fotó olyan szokatlan tárgyakról, amiknek a célját nagyon nehéz kitalálni
Számtalan titokzatos tárgy létezik a Földön, melyek láttán bizony nem könnyű kitalálni, hogy mire is használhatták őket pontosan. Legtöbbször az antik vagy más országokból és kultúrából származó dolgok láttán jönnek zavarba az emberek, de olyan is van, amikor a kevésbé ismert, de egyébként teljesen hétköznapi tárgyak hozzák zavarba az embereket. 1. ,,A konyhai eszközök között találtam. 5 éles fém hegy …
TovábbAz internetezők hihetetlen fotókat osztottak meg életük legfurcsább pillanatairól
Egy jó fotó elkészítése nagyon nehéz feladat. Vannak azonban olyan szerencsés emberek, akik épp a megfelelő helyen és időben voltak ahhoz, hogy nagyon egyedi, vidám, és minden tekintetben szokatlan pillanatokat kapjanak lencsevégre. Mai gyűjteményünkben láthatsz többek között mosómedvék által megzavart esküvői fotózást, 9 év után kinyitott (meglepetéssel teli) széfet, és még egy oroszlánfókát is, aki látványosan pózol az őt fényképező …
TovábbPiszkos cellában volt kénytelen megszülni gyermekét – senki sem foglalkozott a szenvedésével
A legtöbb várandós nő mindent előre megtervez, hogy ki lesz a szülészorvosa, melyik kórházban fog szülni, milyen holmikat visz magával és így tovább. Sajnos azonban vannak olyanok, akik a sors fintora miatt kénytelenek átvariálni terveiket. A 26 éves Diana Sanchezt, még 2018 augusztusában tartóztatták le lopás gyanúja miatt. A nő megpróbált pénzt levenni testvére számlájáról. Annak ellenére, hogy Diana várandós …
TovábbSchobert Norbi szerint a maszkokban található fonálférgek ölnek meg minket, nem a COVID
Nem elég nekünk ez az egész COVID mizéria…úgy önmagában, még kellenek nekünk az összeesküvés-elméletek is. Nyilván ilyenkor ezek is megszaporodnak. Természetesen már mindenki tudja, hogy az oltással mikrochipet ültetnek belénk a gyíkemberek két chemtrailezés között. De valljuk be, hogy ennél azért vannak lényegesen hihetőbbek is, mint például a legújabb, miszerint a steril arcmaszkokon meleg víz hatására apró, mozgó élősködőt vélhetünk …
Tovább16 modell, akik bebizonyították, hogy nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy bekerüljünk a szépségiparba
A legtöbben valószínűleg úgy gondolják, hogy kizárólag a tökéletes testalkatú, hibátlan nőkből lehetnek modellek, pedig ez koránt sincs így, legalábbis nem minden esetben. A divatvilág egyre gyakrabban alkalmaz az átlagostól eltérő, különleges megjelenésű lányokat, akik bár nem illenek a megszokott „tökéletes szupermodell” séma alá, mégis hihetetlenül gyönyörűek a maguk módján. 1. Mit gondolsz a 26 éves amerikai modell, Kelly Mittendorf …
Tovább14 ember, aki valódi kulturális sokkot élt át külföldön
Amikor az ember nyaralni megy, és azon gondolkodik, hogy vajon minden szükséges holmit bepakolt-e a bőröndjébe, fel sem merül annak a gondolata, hogy egy látszólag jól megtervezett utazás milyen váratlan kalandokat rejthet. Előfordul ugyanis, hogy nemcsak aranyos szuvenírekkel térünk haza, hanem olyan kulturális felfedezésekkel, melyeket időbe telik feldolgoznunk. A Liked.hu-nál most olyan embereket gyűjtöttünk össze, akik külföldön járva nemcsak szép …
Tovább2020 március vs. 2021 március: az emberek vicces képekkel illusztrálják, hogy mennyit változtak az elmúlt egy évben
2020 márciusában mindenki a koronavírusról kezdett beszélni, ám a legtöbben akkor még elképzelhetetlennek tartottuk, hogy egy betegség miatt bármilyen módon is megváltozna az életünk. Aztán persze minden megváltozott. Az országok kijárási tilalmat rendeltek el, az emberek home office-ra kényszerültek, és bár akkor úgy tűnt, hogy csak néhány hétig tart majd ez az egész, valójában több mint egy éve vagyunk már …
Tovább15 egyedi és szokatlan tervezési megoldás, ami segít kényelmesebbé és barátságosabbá tenni az otthonod
Néhány dolgot annyira hétköznapinak veszünk, hogy sokszor nem is vesszük észre a bennük rejlő lehetőségeket. Pedig a világ legtehetségesebb tervezői éjt-nappallá téve azon fáradoznak, hogy minél kényelmesebbé és szórakoztatóbbá tegyék a minket körülvevő világot. Az ilyen leleményes megoldásoknak köszönhetően pedig az életünk könnyebbé, az otthonunk pedig kényelmesebbé és szórakoztatóbbá válik. 1. Jó módja ez annak, hogy funkcionálissá tegyünk egy apró …
Tovább11 tény a testünkről, amiről kiderült, hogy csak mítosz
Az emberi test működésének minden apró részletét egyszerűen lehetetlen megtanítani az iskolában, épp ezért ilyenkor sokszor a szülőktől hallott információkkal és a televízióban látott dolgokkal igyekszünk kiegészíteni a hiányzó ismereteinket. Ezek azonban nem mindig fedik a valóságot, ezért a Liked.hu-nál úgy döntöttünk, hogy ideje kicsit helyre tenni a dolgokat velük kapcsolatban. Nem léteznek csodatabletták, amiket ha beszedünk egészségesek leszünk. A …
TovábbMegharapta a hörcsöge a 9 éves kislányt, majdnem az életébe került
A legtöbb gyermek szeretne valamilyen háziállatot tartani. Van, aki azért, mert szeretné egész nap simogatni, van, aki azért mert szeretne egy hű társat magának, mások pedig azért, hogy betaníthassák különböző trükkökre. Ilyenkor a legtöbben a kutyára asszociálnak, de bizony nagyon sok olyan gyerek van, akik valamilyen rágcsáló mellett teszik le voksukat, legyen az nyuszi, tengerimalac vagy hörcsög. Sapphire Swannack is …
TovábbHivatalosan is az aputest a menő – Viszlát kockahas, üdv pocak!
Napjainkban a csapból is az folyik, hogy fogyjunk le, étkezzünk egészségesen, szedjünk vitaminokat, sportoljunk és így tovább. Természetesen jót teszünk testünkkel, ha követjük a szakemberek utasításait, mégis azt kell mondjuk, az emberek többsége nincs oda a kockás hasért, izmos karokért. A kisportolt férfiak ugyan rendkívül vonzóak, a hölgyek többsége mégsem az izmok mennyisége alapján választ. A The Guardian beszámolt egy …
TovábbMűkörmöt viselő csecsemő kavarta fel az egész internetet – Íme a képek
Az utóbbi időben nagyon sok gyerekekkel, kisbabákkal kapcsolatos cikk született, aminek az az oka, hogy a szülők elképesztően meggondolatlanul és felelőtlenül nevelik őket. Volt, aki hideg víz alá tartotta, volt aki hosszú órákon át magára hagyta a lakásban étlen-szomjan és még sorolhatnánk azokat a borzalmakat, amiket csináltak velük. Hozzá kell tennünk, hogy a koronavírus sem segített a helyzeten, mert a …
TovábbMennyit változott ez a 14 jóképű férfi, akik elrabolták a szívünket a 2000-es években
A 2000-es évek elején hatalmas mennyiségű vígjáték- és akciófilm került a mozikba, velük együtt pedig jó néhány színész is villámgyors hírnevet szerzett magának. Bármilyen hihetetlen is azonban, már több mint 20 év telt el azóta, ezidő alatt pedig egyesek teljesen eltűntek a képernyőről, míg mások a szemünk láttára öregedtek meg. 14. Ashton Kutcher (43) Ashton Kutcherra a legtöbben talán a …
TovábbA magyarok többsége nem ismeri fel ennek a 14 autómárkának a valódi logóját
A világ legismertebb autómárkáinak logóit mindenki látta már és azt gondolnánk , hogy könnyű feladat felismerni azokat ha szembe találkozunk velünk az utcán. De vajon valóban sikerül-e a megkülönböztetnünk a valós mintát és rajzolatot , az átalakított, hamis változatától. A most következő kvízünkben te tesztelheted a tudásod. Több mint 10 000 ember játszotta végig a kvízt azonban meglepő módon kevesebb …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin