Orbán Viktor – Megszűnhet az általános boltzár! – helyette jönnek az üzletek előtti sorbanállások, tárgyalnak a külön pláza-szabályokról is

Ma a kamara képviselőivel tárgyalhattunk, harcosak, újranyitást akarnak, a boltok, szolgáltatások és az élet természetes kereteinek helyreállítását akarják. Igazuk is van, de meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első, mert amíg minden 65 év feletti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottunk be, addig nem lehet újranyitás, mert ők közvetlen életveszélyben vannak – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: Ugyanakkor elfogadtuk …

Tovább

15 logikai szakadék a híres filmekben, amik sok-sok éven keresztül észrevétlenek maradtak

Plot hole, vagy cselekmény rés – így hívják hivatalosan azokat a logikai ellentmondásokat és történetbeli hiányosságokat a filmiparban, melyek legtöbbször örökre magyarázat nélkül maradnak. Néha olyan hatalmas ez a rés, hogy semmilyen magyarázattal sem lehet betömni őket, mivel az egész történet arra épül. Bárhogy is, ennek ellenére azért így is szeretjük a filmeket, pusztán vannak dolgok, amik miatt értetlenül állunk …

Tovább

10+ internetes mítosz, amit mindenki elhitt, de kiderült róla, hogy hazugság

Az álhírek korában nehéz eldönteni, hogy mi igaz és mi nem abból, amit az interneten látunk. Még a legnagyobb és legmegbízhatóbb médiumok is fals vagy ellenőrizetlen információkat közölnek olykor, és bár már számos lehetőség segíti az embereket, hogy szétválasszák az álhíreket a valóságtól, ez még így is sokak számára okoz problémát. 1. mítosz: rendellenes méretű meztelencsiga Az interneten hosszú évek …

Tovább

A világ legfiatalabb anyukája 5 éves volt – Gyermeke édesapjának kiléte még ma is rejtély

A gyermekáldás igazi csoda, legalábbis abban az esetben, ha mind fizikailag, mind lelkileg, mind anyagilag fel vagy készülve egy kisbaba érkezésére. A legtöbb fiatal felnőtt ma már addig húzza-halasztja a szülést ameddig csak lehet, ám nem mindenkinek adatik meg, hogy eldöntse akar-e gyermeket vagy sem. Számtalan olyan esetről számoltak be az évtizedek, évszázadok során, amelyben lányok nagyon-nagyon fiatalon, akaratuk ellenére …

Tovább

Íme a 61 éves nős férfi, aki magassarkúban és szoknyában jár dolgozni mérnök létére

A legtöbb férfi imádja, sőt rajong a magassarkút viselő nőkért és ez így is van rendjén. Cikkünk főhőse azonban teljesen máshogy viszonyul a magassarkú cipőkhöz. Mark Bryan egy 61 éves férfi, aki szó szerint imádja a magas sarokkal rendelkező cipőket, na de nem a nőkön, hanem saját magán. Bátorsága, merészsége révén az Instagram sztárjává vált! Már a Vogue is felfigyelt …

Tovább

Két kilogramm piercinget távolítottak el a magyar Vasember arcából

Az ország legismertebb testmódosítója, az orosházi Fazekas Ferenc arcában és végtagjaiban több száz piercing volt. A férfi annyira túlzásba esett a vassal, hogy a arcvonásai szinte nem is látszottak. Szokatlan külseje miatt mindenhol megbámulták, egyesek szerint a férfi beleillett volna egy horrorfilmbe. Előfordult olyan is, hogy papoktól kapott levelet, amiben azt írták neki, hogy biztosan megszállta őt az ördög. Ferenc …

Tovább

11 árulkodó jel, amiből könnyen észreveheted ha nem mondanak neked igazat

Úgy ahogy az élet más területein, úgy emberismeretben és megérzésekben is különböző hatékonysággal bírunk, sajnos nem mindenki lát át az apró jeleken amiket a partnerünk a verbális kommunikácóban ejt el árulkodóan. Ennek felismerése az írásban történő kommunikáció során talán még nehezebb, hiszen itt a partnerünk mimikája, és gesztikulációja hiányában csak az üzenetben elejtett esetleges gyanús részletekben fedezhetjük fel, hogy talán …

Tovább

Puzsér beszólt Berki feleségének: A férjednek már rég börtönben a helye

Börtönbe záratná Berki Krisztánt a Fővárosi Ügyészség. A celeb többek életét veszélyeztette azzal, hogy büntetőfékezett egy menetrend szerint közlekedő autóbusz előtt. Ha Berki Krisztián beismeri a bűnösségét, akkor két és fél év letöltendő börtönbüntetést kapna. „Berki Krisztián ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatti emelt vádat, és ha bűnösnek találják, akár hét …

Tovább

Drámai hangvételű közleményben kér azonnali drasztikus szigorításokat a kormánytól a Magyar Orvosi Kamara – Ezek szerint az eddigiek nem működnek?

A Magyar Orvosi Kamara nemcsak a lakosság felé hanem a kormány felé is egy igen drámai hangvételű üzenetet fogalmazott meg. Mivel az egészségügyben egyre jobban le vannak terhelve a szakemberek, ezért a kamara arra akarja ösztönözni a magyarokat, hogy redukálják a személyes kontaktokat. Ebbe nemcsak a találkozók, hanem a bevásárlások száma, a kül- és belföldi utazások mennyisége és a rokonlátogatások …

Tovább

Egy oltásfejlesztő figyelmeztet! Azonnal abba kell hagyni az oltást. Az emberiség sorsa múlik rajta

Oltáspártiak vagy oltásellenzők vagytok? Egy dologgal tisztában kell lenni. Az oltásellenesség nem arról szól, hogy valaki egyénileg elutasítja az oltást, mint egy durcás kisgyerek, akire rá akarják erőltetni a tökfőzeléket. Ez sokkal többről szól. Az emberiség sorsáról. Geert Vanden Bossche oltásszakértőt és oltásfejlesztőt mindenki ismeri az iparban. Még Bill Gates alapítványánál is dolgozott. Nagyon ijesztő véleménnyel van a koronavírus oltással …

Tovább

15+ bizonyíték rá, hogy az évek olyan gyorsan telnek, hogy levegőt sincs időnk venni

Hihetetlen sebességgel repül az idő, és fontos, hogy ne engedjük feledésbe merülni a régi szép emlékeket és trendeket. Néhányuk ugyan csak alig változott az évek során, de nagy részük teljesen új formát öltött. Olyanok is vannak persze, amik teljesen eltűntek a köztudatból, és ma már csak nosztalgikus, kissé kínos nyomként élnek a szívünkben. 1. A kihajthatós telefonokat, és köztük is …

Tovább

15 ismeretlen tény a kedvenc filmjeink forgatásáról, ami után csak annyit mondasz: „Szóval ezért volt az!”

Nem könnyű kiváló minőségű filmeket készíteni, mert annyi mindent kell átgondolni és kidolgozni, hogy még a legjobb hollywoodi rendezők sem tudják ezt hiba nélkül teljesíteni. A forgatási folyamatoknak ráadásul számtalan olyan nehéz és különleges pillanata van, melyekről a mozinézők csak a legritkább esetekben értesülnek végül. Pedig a filmek megismeréséhez nem árt, ha ezekkel is tisztában vagyunk. 1. A Gyűrűk ura …

Tovább

A tetoválásokat néha nagyon megbánják az emberek, és ezt 17 képpel is bizonyítjuk

A tetoválás ízlés kérdése. Egy jól megválasztott tetoválás, a megfelelő tetoválóművésszel elkészíttetve valóságos műalkotásnak tűnhet, egy meggondolatlan motívum vagy egy béna művész pedig épp ellenkezőleg: katasztrofális eredményt tud produkálni. 1. Képzeld el, hogy a rossz tetoválásodat elfeded egy még sokkal rosszabbal. ? 2. ,,Az egyik régi barátom küldte ezt a képet, aki a középiskola után „tetováló művész” lett.” 3. ,,Egy …

Tovább

22 fotó azoknak, akik úgy gondolják, hogy őket már semmi sem tudja meglepni

A közösségi oldalak felhasználói nap mint nap tesznek közzé képeket olyan szokatlan dolgokról és jelenségekről, melyeket a legtöbben még sosem láttak a saját szemükkel, és valószínűleg soha nem is láthatnának. Az ilyen felvételeknek köszönhetően tudjuk például, hogyan néz ki egy szekrény sarkába bevert kislábujj egy hőkamerán keresztül, hogy mennyire szűk a világ egyik legszűkebb utcája, és hogy hogyan is néz …

Tovább