Kémia vagy van, vagy nincs két ember között – középút nincs. A világ legtehetségesebb rendezői és producerei ennek ellenére néha mégis olyan színészeket válogatnak össze a filmekben játszott romantikus szerepekhez, akik között szemmel láthatóan nincsen semmiféle kémia, ezzel ha nem is tönkretéve, de mindenesetre alaposan rombolva a film hangulatát, illetve azt, hogy a néző mennyire éli bele magát a képernyőn …
Tovább1 perce jött a hír!!! A HÉTEN JÖN A KORONAVÍRUS OLTÁSI IGAZOLVÁNY! Nekik FIZETNI KELL ÉRTE! SÚLYOS ELŐJOGOKKAL FOG JÁRNI?
Jövő héttől elkezdik a koronavírus elleni védettséget igazoló okmányok kiállítását. Azok kaphatnak ilyet, akik igazoltan átestek a koronavírus fertőzésen, vagy megkapták a védőoltás második adagját is. A regisztrált gyógyult betegeknek és a beoltottaknak nincs teendőjük: ők automatikusan megkapják az igazolványt, de akik antitest-teszttel, utólag igazolják a védettséget, azoknak igényelniük kell a dokumentumot. Az okmány csak útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal lesz …
Tovább18 bizonyíték rá, hogy a hétköznapi dolgok is lehetnek olyan meglepőek, mint a hírek
Kevesen tudják, hogy a banánnak vannak magjai, hogy a molylepkék akár 13 cm hosszúra is megnőhetnek, a Holt-tenger fenekén lévő sókristályok pedig akkorák, hogy sokkal inkább hasonlítanak jégkockákra, sem mint sókristályokra. De épp ezért olyan jó, hogy létezik internet, melynek köszönhetően nap mint nap ilyen és ehhez hasonló felfedezésekben lehet részünk. 1. Két új rózsa nőtt ki egy elszáradt rügyből. …
Tovább20 bátor férfi, aki fodrászhoz ment, és megütötte a főnyereményt
A Crown Clinic felmérése szerint a 18 és 35 év közötti férfiak gyakran félnek új frizurákat kipróbálni, mivel tartanak attól, hogy hogyan reagál majd a változásra a közvetlen környezetük. Ugyanakkor a válaszadók 36%-a elismerte, hogy volt már példa rá, hogy radikálisan megváltoztatták a frizurájukat – legtöbbször azért, mert unták már a régit. A férfiak 15%-a vallotta, hogy a divat változása …
Tovább18 fotó gyönyörű és kísérteties elhagyott helyekről, melyek egyszerre nyűgöznek le és rémisztenek halálra
Az emberek gyönyörű és fenséges épületeket hoznak létre, de néha előfordul, hogy egy idő után különböző okokból kifolyólag használhatatlanná válnak. Legtöbbször persze ilyenkor lerombolják őket és újat építenek a helyükre, de előfordul, hogy az emberek távozása után az épületek éveken vagy évtizedeken keresztül elhagyatottan állnak, míg végül át nem veszi fölöttük az uralmat a természet. Ez egyszerre lenyűgöző és félelmetes …
TovábbEmlékeztek még erre a lányra, aki 12 éves korában szült? Így néz ki 10 évvel később!
A 24 éves Tressa Middleton, 11 éves volt mikor teherbe esett. Ő volt a legfiatalabb édesanya az Egyesült Királyságban. A ledöbbent szülők nem tudták, hogyan lehetséges ez. Kérdezősködés, fenyegetőzés és büntetések után, Tressa végül elmondta, mi történt. Sajnálatos módon a kislánya ma már nincs vele, és nem lehet tudni, hogy újra találkoznak-e valaha. Nemrég Tressa elmondta, mit érez, miután néhány …
TovábbVideón, ahogy beszakad a jég Siófokon egy srác alatt, pedig már ezerszer megmondták a rendőrök is, hogy ne menj rá – Ez történt utána
Januárban a Velencei-tó szakadt be egy csúszkáló alatt, most a Balatonon történt hasonló. A felvételen minden rajta van arról, hogy miért is nem szabad a jégre menni, mikor még ennyire kevéssé fagyott be a tó. A fenti videó a Balatonon készült, de nem csak ott, hanem a Velencei-tónál is sokan voltak a hétvégén. A Velence Korzó és szabadstrand területén rengetegen …
Tovább21 tervező, aki a Photoshop használata közben megfeledkezett egy apróságról
A legtöbb grafikus kétségkívül nagyon tehetséges, kreatív ember. Néha azonban annyira elragadtatják magukat munka közben, hogy megfeledkeznek azokról a dolgokról, amik mindenki másnak könnyedén szemet szúrnak, ám nekik a munka hevében egyszerűen nem akad meg rajtuk a figyelmük. Ennek köszönhetően pedig olyan látványos grafikai bakik tudnak történni, amik érthető okokból az egész internetet megnevettetik. 1. ,,Ez a tengeralattjáró kapitánya az …
TovábbMost érkezett! EZ AZ ORSZÁGOS ÜZLETLÁNC VÉGLEG bezárja magyarországi üzleteit! TELJESEN KIVONULNAK Magyarországról
Míg a nyáron még egész jól alakult a forgalom a plázákban, szeptembertől folyamatos a visszaesés és ez nem volt másképp az ünnepi főszezonban sem. November-december folyamán 40-60 százalék körüli bevételcsökkenésről számoltak be a divatáru kiskereskedők ? mondta a Napi.hu-nak Csordás Norbert, a Bevásárlóközpontok Bérlői Érdekvédelmi Egyesületének (BBÉE) szóvivője A kereskedelemben gyenge hónapnak számító január során a forgalomcsökkenés 25 százalék körül …
TovábbNagy a baj, Pataky Attila megírta a végrendeletét. Mesés vagyonáról rendelkezett..
Pataky Attila az elmúlt öt évben többször is farkasszemet nézett a?halállal, de egészen tavaly szeptemberig csak belenevetett a szemébe. Végül a koronavírus felülírta benne az elmúláshoz való viszonyát és nekilátott elrendezni az ügyeit. Amióta az ember az eszét tudja, rendre felteszi magának a kérdést: vajon meddig élünk? A választ valójában csak kevesen akarják tudni, de Pataky Attila nem tartozik közéjük. …
Tovább20 alkalom, amikor az emberek már ott is reklámokkal találkoztak, ahol nem is lett volna szabad
Az emberek többségénél már az is ki tudja verni a biztosítékot, hogy a YouTube vagy más weboldalak reklámokat jelenítenek meg, pedig ezek a cégek innen szerzik a bevételüket és ennek köszönhetően tudnak működni – legtöbbször ingyen. Kétség sem fér hozzá tehát, hogy még ha nincs is feltétlenül ínyünkre, a reklámok megjelenítése legalább annyira természetes és szükséges jelenség, minthogy vásárlás után …
Tovább20 épület, amit átalakítottak, és ma már teljesen más célokat szolgál
El tudod képzelni, hogy egy nehéz munkanap után elmész inni egyet a haverokkal egy olyan kocsmába, ami régen templom volt? Esetleg azt, hogy olyan házban lakj, ami régen templom volt? Pedig egyáltalán nem lehetetlen, ahogy az sem, hogy van olyan McDonald’s, ahol egy repülőgép fedélzetén fogyaszthatják el az ételeket a vendégek, illetve olyan játékbolt is, ami egy régi bankban lett …
Tovább20 ember, aki megnövesztette a haját és ezzel teljesen átalakult
Ha valaha is próbáltad már megnöveszteni a hajad akkor biztos, hogy könnyedén együtt érzel majd a mai cikkünk hőseivel. Ez a folyamat ugyanis nagyon sok nehézséggel jár, és sokszor hónapokig, néha pedig egyenesen évekig tart a kívánt eredmény elérése. A kellő kitartással persze semmi sem lehetetlen. 1. ,,Harmadszorra vágattam rövidre a hajam, és harmadszorra nézem végig, ahogy fájdalmasan lassan nő …
TovábbA kislány 4 év kóma után az orvos fülébe súg valamit, aki lesápad. Még sosem hibáztak ekkorát a kórházban
Victoria egy átlagos gyermek volt, aki szeretett táncolni és sportolni, azonban 11 éves korában váratlan és sajnálatos fordulatot vett az élet. Náthaszerű tünetetek produkált, és többször eszméletét vesztette, majd két hétre rá már mozgásképtelen volt deréktől lefelé. Sajnos a helyzet csak rosszabbodott, és a kislány kómába esett, amiből 4 évig nem jött ki. Legalábbis mindenki ezt hitte, és akárhány orvost …
Tovább15+ háziállat, ami páratlan genetikai jellemzőket kapott ajándékba a sorstól
Úgy tűnik, hogy az anyatermészet is szeret kiszakadni néha a hétköznapok szürkeségéből, mert néha olyan különleges háziállatokat, például kutyákat és macskákat hoz létre, melyekhez hasonlót még sosem láthattunk korábban. Páratlan genetikai tulajdonságaik miatt olyan egyedi jellemzőkkel bírnak, amelyek miatt simán mesehős válhatna belőlük például egy rajzfilmben vagy regényben. 1. Ennek a kutyának nem kétséges, hogy vannak tigris felmenői. 2. Nem, …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin