Képek

17+ fénykép, melynek mindegyike egy apró, de izgalmas felfedezést tartogat

Minél mélyebb és kiterjedtebb egy ember tudása, annál jobban tudja, hogy mennyire kevés dolgot ismer csak a világról. Mindent megtanulni ugyanis egyszerűen képtelenség, ráadásul a világ napról-napra hoz létre olyan ép ésszel felfoghatatlan érdekességeket, melyek gondoskodnak róla, hogy sose unatkozhassunk. A most következő emberek is ilyen érdekes felfedezéseknek voltak szemtanúi, melyeket meg is osztottak a közösségi oldalakon keresztül. 1. Az …

Tovább

8 szülői felelőtlenség, ami komoly hatással lehet a gyermek felnőttkorára

Minden felelős szülő igyekszik minden megtenni azért, hogy gyermeke boldog és sikeres legyen, de ez nem mindig sikerül. A túlzásba vitt szeretet vagy éppen annak hiánya negatív hatással lehet a gyermek jövőjére, épp úgy, ahogy a most következő szülői módszerek, melyekkel nem árt óvatosnak lenni, hiszen nem csak fiatalon, de felnőttként is komoly problémákat okozhatnak majd gyermekünknek. 1. A gyermek …

Tovább

20 fotó, ami bizonyítja, hogy a férfiak sajátos módon intézik a dolgaikat

Köztudott, hogy a férfiak később érnek, mint a nők. Éppen ezért nem is csodálkozunk rajta, amikor még felnőtt korukban is videojátékokkal játszanak, alapvető házimunkákban vallanak kudarcot, vagy kisgyerekekhez méltó vicceket űznek. A férfiak már csak ilyenek, így kell elfogadni őket. Épp úgy, mint a most következő úriemberek, akik meglehetősen sajátos, a megszokottól eltérő módon kezelik a különböző szituációkat. 1. ,,Megkértem …

Tovább

21 ember, akit nem lenne szabad a konyha közelébe engedni

Egyes emberek nem születtek profi mesterszakácsnak, ám ennek ellenére mégis garantált, hogy ahányszor a konyhába tévednek, akkor emlékezetes pillanatokat hagynak maguk után. Sajnos nem mindig pozitív értelemben, ahogy az történt például cikkünk hőseivel is, akik olykor a legegyszerűbb turmixkészítés, vagy épp palacsintasütés közben vallottak látványos kudarcot. 1. ,,3 éves koromban beraktam a szüleim telefonjait a mikróba, hogy gyorsabban feltöltődjenek. 17 …

Tovább

18 tervező, akinek csak egy feladata lett volna – de az sem sikerült

Mindig is voltak, vannak és lesznek is olyan szakemberek, akik nem veszik eléggé komolyan a munkájukat és mindenre egy gyorsabb, egyszerűbb megoldást keresnek még akkor is, amikor ez szinte lehetetlen. Az ilyen mesterek „remekművei” általában annyira látványosra sikerülnek, hogy az ember már szinte tényleg csodálkozik a benne rejlő abszurditáson. Épp úgy, mint a most következő, látványos megoldásokon. 1. Itt garantált, …

Tovább

20 fotó, amin az érzelmek jobban sugároznak, mint egy 200 W-os izzó

A rossz érzelmek stresszbe hajszolnak, és szó szerint elpusztítanak minket, míg a kellemes és boldog érzelmek a mennybe repítenek. Legyen szó egy valóra vált álomról, egy váratlan találkozásról vagy egy évek óta várt pillanatról, a legboldogabb dolgok mindig akkor történnek meg, amikor a legkevésbé számítunk rá. A lényeg, hogy megtanuljuk átélni és megbecsülni ezeket a pillanatokat, épp úgy, ahogy azt …

Tovább

20 fotó, amin az érzelmek jobban sugároznak, mint egy 200 W-os izzó

A rossz érzelmek stresszbe hajszolnak, és szó szerint elpusztítanak minket, míg a kellemes és boldog érzelmek a mennybe repítenek. Legyen szó egy valóra vált álomról, egy váratlan találkozásról vagy egy évek óta várt pillanatról, a legboldogabb dolgok mindig akkor történnek meg, amikor a legkevésbé számítunk rá. A lényeg, hogy megtanuljuk átélni és megbecsülni ezeket a pillanatokat, épp úgy, ahogy azt …

Tovább

12 trükk, ami segíti a sztárokat, hogy minden fotón tökéletesnek tűnjenek (Te is kipróbálhatod őket!)

Minden színésznőnek, modellnek vagy hírességnek vagy egy saját trükkje, ami segít neki abban, hogy bárhol is jár a nagyvilágban, mindig tökéletes képeket készítsenek róla a fényképészek és a paparazzik. Nem, természetesen nem a rendszeres edzésről vagy épp a megnyerő perspektívára gondolok, hanem olyan apró, de rendkívül hatásos trükkökre, melyek segítenek elnyomni vagy éppen kiemelni a hírességek gyengeségeit/erősségeit. 1. Blake Lively …

Tovább

9 rossz macska szokás, amit valójában mi magunk idézünk elő

A hosszú ideig házban tartott macskák egy idő után akarva-akaratlanul is átveszik családjuk stílusát, hatással van rájuk azok közeledése és szokásai. Tudni kell azonban, hogy ezek a pihe-puha szőrcsomók nem olyan egyszerű teremtések, mint amilyennek első ránézésre tűnnek, ezért szokásainkkal és az általunk szórakoztatónak gondolt játékokkal olykor épp ellenkező hatást válthatunk ki. Az alábbi listán összegyűjtöttünk néhány ilyen tipikus emberi …

Tovább

18 ember, akinek valószínűleg még két találata sem lesz soha a lottón

Az élet nem mindig kegyes hozzánk, és bizony még a legszerencsésebb emberek számára is tartogat olyan időszakot, amikor olyan érzése támad az embernek, mintha az egész univerzum összefogott volna ellene. Ilyenkor bármit veszünk a kezünkbe, az eltörik-kiömlik vagy más extrém módon vall kudarcot. Bármilyen pech-széria közepén is találjuk magunkat azonban, emlékezzünk rá, hogy egyszer minden rossz véget ér, és ahogy …

Tovább