17+ fénykép, melynek mindegyike egy apró, de izgalmas felfedezést tartogat

Minél mélyebb és kiterjedtebb egy ember tudása, annál jobban tudja, hogy mennyire kevés dolgot ismer csak a világról. Mindent megtanulni ugyanis egyszerűen képtelenség, ráadásul a világ napról-napra hoz létre olyan ép ésszel felfoghatatlan érdekességeket, melyek gondoskodnak róla, hogy sose unatkozhassunk. A most következő emberek is ilyen érdekes felfedezéseknek voltak szemtanúi, melyeket meg is osztottak a közösségi oldalakon keresztül. 1. Az …

Tovább

19 őszinte fotó, ami megmutatja, milyen érzés egyedülálló apukának lenni

Sokan úgy gondolják, hogy az édesanyák sokkal jobban értenek a gyerekneveléshez, mint az apukák, de ez csak egy sztereotípia. Sok olyan édesapa van ugyanis a világon, akik különböző okokból kifolyólag egyedül maradtak gyermekükkel, és mégis képesek úgy nevelni őket, hogy azt sok édesanya megirigyelhetné. Épp úgy, mint a most következő édesapák, akik két szülő feladatát próbálják meg ellátni egyedül, melynek …

Tovább

8 szülői felelőtlenség, ami komoly hatással lehet a gyermek felnőttkorára

Minden felelős szülő igyekszik minden megtenni azért, hogy gyermeke boldog és sikeres legyen, de ez nem mindig sikerül. A túlzásba vitt szeretet vagy éppen annak hiánya negatív hatással lehet a gyermek jövőjére, épp úgy, ahogy a most következő szülői módszerek, melyekkel nem árt óvatosnak lenni, hiszen nem csak fiatalon, de felnőttként is komoly problémákat okozhatnak majd gyermekünknek. 1. A gyermek …

Tovább

20 fotó, ami bizonyítja, hogy a férfiak sajátos módon intézik a dolgaikat

Köztudott, hogy a férfiak később érnek, mint a nők. Éppen ezért nem is csodálkozunk rajta, amikor még felnőtt korukban is videojátékokkal játszanak, alapvető házimunkákban vallanak kudarcot, vagy kisgyerekekhez méltó vicceket űznek. A férfiak már csak ilyenek, így kell elfogadni őket. Épp úgy, mint a most következő úriemberek, akik meglehetősen sajátos, a megszokottól eltérő módon kezelik a különböző szituációkat. 1. ,,Megkértem …

Tovább

21 ember, akit nem lenne szabad a konyha közelébe engedni

Egyes emberek nem születtek profi mesterszakácsnak, ám ennek ellenére mégis garantált, hogy ahányszor a konyhába tévednek, akkor emlékezetes pillanatokat hagynak maguk után. Sajnos nem mindig pozitív értelemben, ahogy az történt például cikkünk hőseivel is, akik olykor a legegyszerűbb turmixkészítés, vagy épp palacsintasütés közben vallottak látványos kudarcot. 1. ,,3 éves koromban beraktam a szüleim telefonjait a mikróba, hogy gyorsabban feltöltődjenek. 17 …

Tovább

18 tervező, akinek csak egy feladata lett volna – de az sem sikerült

Mindig is voltak, vannak és lesznek is olyan szakemberek, akik nem veszik eléggé komolyan a munkájukat és mindenre egy gyorsabb, egyszerűbb megoldást keresnek még akkor is, amikor ez szinte lehetetlen. Az ilyen mesterek „remekművei” általában annyira látványosra sikerülnek, hogy az ember már szinte tényleg csodálkozik a benne rejlő abszurditáson. Épp úgy, mint a most következő, látványos megoldásokon. 1. Itt garantált, …

Tovább

20 fotó, amin az érzelmek jobban sugároznak, mint egy 200 W-os izzó

A rossz érzelmek stresszbe hajszolnak, és szó szerint elpusztítanak minket, míg a kellemes és boldog érzelmek a mennybe repítenek. Legyen szó egy valóra vált álomról, egy váratlan találkozásról vagy egy évek óta várt pillanatról, a legboldogabb dolgok mindig akkor történnek meg, amikor a legkevésbé számítunk rá. A lényeg, hogy megtanuljuk átélni és megbecsülni ezeket a pillanatokat, épp úgy, ahogy azt …

Tovább

20 fotó, amin az érzelmek jobban sugároznak, mint egy 200 W-os izzó

A rossz érzelmek stresszbe hajszolnak, és szó szerint elpusztítanak minket, míg a kellemes és boldog érzelmek a mennybe repítenek. Legyen szó egy valóra vált álomról, egy váratlan találkozásról vagy egy évek óta várt pillanatról, a legboldogabb dolgok mindig akkor történnek meg, amikor a legkevésbé számítunk rá. A lényeg, hogy megtanuljuk átélni és megbecsülni ezeket a pillanatokat, épp úgy, ahogy azt …

Tovább

10 képregény, ami bizonyítja, hogy a kutyák és a macskák különböző bolygóról származnak

Az emberek többsége általában két jól elkülöníthető csoportra osztható: kutyások és macskások. Olyannyira megosztja a társadalmunkat az ideális háziállatról alkotott vélemény, hogy a tudósok is aktívan foglalkoznak a háziállatok és gazdáik közötti kapcsolattal. Ez persze nem is csoda, hiszen ahogy azt a most következő képregények is remekül mutatják, a kutyák és macskák rendkívül különbözőek, éppen ezért sokat elárul a gazdájuk …

Tovább

12 trükk, ami segíti a sztárokat, hogy minden fotón tökéletesnek tűnjenek (Te is kipróbálhatod őket!)

Minden színésznőnek, modellnek vagy hírességnek vagy egy saját trükkje, ami segít neki abban, hogy bárhol is jár a nagyvilágban, mindig tökéletes képeket készítsenek róla a fényképészek és a paparazzik. Nem, természetesen nem a rendszeres edzésről vagy épp a megnyerő perspektívára gondolok, hanem olyan apró, de rendkívül hatásos trükkökre, melyek segítenek elnyomni vagy éppen kiemelni a hírességek gyengeségeit/erősségeit. 1. Blake Lively …

Tovább

9 rossz macska szokás, amit valójában mi magunk idézünk elő

A hosszú ideig házban tartott macskák egy idő után akarva-akaratlanul is átveszik családjuk stílusát, hatással van rájuk azok közeledése és szokásai. Tudni kell azonban, hogy ezek a pihe-puha szőrcsomók nem olyan egyszerű teremtések, mint amilyennek első ránézésre tűnnek, ezért szokásainkkal és az általunk szórakoztatónak gondolt játékokkal olykor épp ellenkező hatást válthatunk ki. Az alábbi listán összegyűjtöttünk néhány ilyen tipikus emberi …

Tovább

18 ember, akinek valószínűleg még két találata sem lesz soha a lottón

Az élet nem mindig kegyes hozzánk, és bizony még a legszerencsésebb emberek számára is tartogat olyan időszakot, amikor olyan érzése támad az embernek, mintha az egész univerzum összefogott volna ellene. Ilyenkor bármit veszünk a kezünkbe, az eltörik-kiömlik vagy más extrém módon vall kudarcot. Bármilyen pech-széria közepén is találjuk magunkat azonban, emlékezzünk rá, hogy egyszer minden rossz véget ér, és ahogy …

Tovább

18 gúnyos Tweet azoktól, akik mérhetetlen szarkazmussal látják a világot

Vannak emberek, akik egyszerűen nem tudják elképzelni az életüket egészséges táplálkozás és rendszeres testmozgás nélkül. És vannak persze olyanok, akik ugyan csodálják ezeket az embereket, de csak távolról, tisztes távolságból. Ők azok az emberek, akiknek az életébe ugyan nem tartoznak bele a társadalom által egészségesnek vagy éppen elfogadottnak tartott életmódok, de egy valami más viszont nagyon is: a kellő öniróniával …

Tovább

18 gúnyos Tweet azoktól, akik mérhetetlen szarkazmussal látják a világot

Vannak emberek, akik egyszerűen nem tudják elképzelni az életüket egészséges táplálkozás és rendszeres testmozgás nélkül. És vannak persze olyanok, akik ugyan csodálják ezeket az embereket, de csak távolról, tisztes távolságból. Ők azok az emberek, akiknek az életébe ugyan nem tartoznak bele a társadalom által egészségesnek vagy éppen elfogadottnak tartott életmódok, de egy valami más viszont nagyon is: a kellő öniróniával …

Tovább

12 reklámkampány, ami hatalmas felháborodást okozott

A magyarországi Cargomoda nevű ruházati kereskedelmi cég Duna-parton fotózott cipői hatalmas felháborodást keltettek az elmúlt hetekben – a holokauszt-emlékműre hajazó fotók az egész internetet bejárták és velük volt tele a TV és a rádió. Voltak azonban ennél sokkal súlyosabb reklámbotrányok a nagyvilágban, cikkünkben pedig most a legemlékezetesebb ilyen marketing-mellényúlásokat és azok következményeit próbáltuk meg felidézni. A Pepsi és a jó …

Tovább