Időről-időre komoly döntések elé állít bennünket az élet, melyekben a rendelkezésünkre álló tudás alapján a lehető legjobb döntéseket kell meghoznunk. Az alábbi esetekben is éppen ilyesmi történt, ám ezeknek a többségében olyan kétségbeejtően nagy horderejű volt a dilemma, hogy az emberek jobbnak látták, ha az interneten kérnek segítséget a döntésben. Ti képesek lettetek volna dönteni az ő helyzetükben?!? 1. Mindennapos …
Tovább13 önmagáért beszélő fotó amely tökéletesen érzékelteti, hogyan változik meg az életed, miután kisbabád születik
A gyermekáldásnál nagyobb csoda aligha létezik az életben. És amekkora örömet okoz az újdonsült szülőknek, pontosan ugyanolyan szinten rúgja fel az életüket, és forgatja fel fenekestül a mindennapjaikat az új jövevény érkezése. A felnőtté válás utolsó lépcsőfoka ez: átalakulnak a legapróbb mindennapi tevékenységek, egészen más lesz a fontossági sorrend mint azelőtt, és az egész életszemléletünk megváltozik. És persze az ember …
Tovább18 útitárs, akivel szívesen utaznál egy repülőn
Repülőn utazni mindig élményszámba megy, még ha nem is feltétlenül pozitív az élmény. Legtöbbünknek gondot okoz elviselni egy rakás idegennel összezárva utazni még akár egy 20 perces buszúton is, nemhogy egy akár tizenórás repülőúton. Több mint száz ember összepréselve egy fémhengerbe, akik között a nagy számok törvénye alapján mindig akad legalább egy büdös, egy hangos, egy részeg és egy balhés …
Tovább18 érdekes tény Finnországról, ami miatt piszkosul irigyek vagyunk rájuk
Amikor meglátjuk, hogy milyen kellemes és kényelmes is más emberek élete szerte a világban, a magától értetődő csodálkozáshoz általában egyfajta irigység is párosul. No, nem azért persze, mert sajnáljuk tőlük ezt a „luxust”, sokkal inkább azért, mert valahol talán mégsem teljesen fair, hogy a világ más pontjain sokkal keményebben és odaadóbban dolgozó emberek mégis rosszabbul élnek, mint ők. Ez ellen …
Tovább16 gyönyörű ‘akkor és most’ fotó párokról, amelyek bebizonyítják, hogy létezik örökké tartó szerelem!
A kapcsolatok a legtöbb esetben az elején csak a rózsaszín ködről, és a gyomorban repkedő pillangókról szólnak. Utána jön ám csak a neheze, amikor a két ember próbatételek sorozatának van kitéve, hogy vajon valóban összeillenek-e és a közös jövő, amelyet a rózsaszín ködös időszakban tervezgettek, valóban meg van-e nekik írva. Mindannyiunkkal megesett már, hogy egy hatalmas csalódás miatt úgy gondoltuk, …
Tovább16 ember, akinek nem kenyere a romantika
Mindannyian más és más területeken jeleskedünk az életben. Vannak, akik a munkahelyükön érnek el példás eredményeket, mások a családjuk körében örvend mindennél nagyobb tiszteletnek, és így tovább. Azt, hogy az alábbi emberek pontosan miben jeleskednek, nem tudom, de azt igen, hogy miben nem, ez pedig nem más, mint a romantika… 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. …
Tovább30 lenyűgöző előtte-utána fotó, ami megmutatja, hogy mennyit változott a világ
Földünk folyamatosan, szinte tényleg napról-napra változik, a környezetszennyezésnek és globális felmelegedésnek köszönhetően pedig nem feltétlenül az előnyére. Ettől függetlenül azért időnként illik megállni, és körülnézni kicsit, hogy mennyit is változott a környezetünk az elmúlt évtizedek során. Ehhez a most következő 30 darab előtte-utána fotó nyújt majd nekünk segítséget… 1. Rysstad, Norvégia 2. Drezda, Németország 3. Odda, Norvégia 4. Párizs, Franciaország …
Tovább17 állat, aki úgy döntött, hogy izgalmasabbá teszi kicsit a repülést az utasok számára
Számos légitársaság biztosít lehetőséget rá, hogy egy-egy távoli utazás során, a háziállataink is elkísérhessenek bennünket. Bár általában a raktérben való utazás a jól bevált megoldás, van olyan légitársaság, ahol az állatok közvetlenül a fedélzetre is felvihetők. Innentől pedig a szórakozás már garantált, hiszen a kis szőrmókoknak elég nehezen lehet elmagyarázni, hogy miért is kell egy helyben, esetenként bekötve ülniük X …
Tovább17 bizonyíték, hogy a házasság a legjobb móka a világon
Sokan azt mondják, hogy a házasság egyenlő a szabad élet végével. Onnantól kezdve ideig-óráig jól működnek a dolgok, aztán az unalomé, a megszokásé és az állandó vitáké lesz a terep. Nem csoda, hogy a házasságok nagyjából fele végződik válással. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy senkinek nem szabadna megházasodnia, mert akik igazán szeretik egymást, évtizedeken át sem tudnak egymásra …
Tovább10 titok, amit egy gyorsétterem dolgozói sosem árulnának el neked
Mindannyian jártunk már gyorsétteremben. Szeretjük, hogy nem kell sokat várakoznunk, egyszerű, de laktató ételekhez, viszonylag elfogadható áron juthatunk hozzá. Ebben a cikkben azonban leleplezünk egy-két trükköt, amit ezek bizonyos éttermek alkalmaznak és megtudhatsz olyan információkat is, amik után nem vagyunk benne biztosak, hogy túl gyakori vendég leszel ezeken a vendéglátó helyeken. 1. A legjobb idő az étkezéshez A tökéletes alkalom …
Tovább25 döbbenetes pszichológiai tény az emberekről, amit jobb ha te is tudsz!
1. Minden barátság, amely 16 és 28 éves kor között született, nagyobb eséllyel lesz szilárd és hosszú távra szóló. 2. Azok az emberek, akik a legjobb tanácsokat adják, általában nekik vannak a legtöbb problémájuk. 3. A nők általában jobban szeretik a mély, rekedt hangú férfiakat, mert sokkal magabiztosabbnak tűnnek, és nem agresszívnek. 4. Minél okosabb valaki, annál gyorsabban gondolkodik, emiatt …
Tovább15 nagyon durva Photoshop baki, amit nem hiszem el, hogy nem vettek észre.
A magazinokról tudjuk jól, hogy retusálják a képeiket, de ma már bárki bármire képes egy otthoni számítógépen is képmanipulálás címszó alatt. Ez a válogatás elég durva hibákat fed fel, amiről el se hiszed, hogy az aki készítette, miért nem vette észre a hibát. Szóval, hol az a bal láb? 2. Na jó, ez lehet, hogy szándékosan készült így.. …
TovábbEz a 21 kép megmutatja, hogy a nagyszüleink menőbbek voltak, mint a mai fiatalság!
Sokan azt hisszük, hogy a nagyszüleink nem voltak menők, és akkoriban senki sem viccelődött. Hoztunk nektek 21 képet, ami bebizonyítja, hogy a nagyszüleink menőbb képeket készítettek mint mi. A nagymamám küldte ezt a képet a nagypapámról, hogy éreztesse álljak neki sportolni. 2. Az én nagypapán adott hegedű leckéket Albert Einsteinnek. 3. A nagyszüleim egymás ruháit viselik. (1943) 4. A nagymamán …
Tovább10 kép ami bemutatja, hogyan változik meg az életünk a felnőtt korban!
A világ a feje tetejére fordul, amikor idősödünk. Tinédzserként sokan szeretnénk szabadon és függetlenül élni. Aztán amikor felnövünk minden megváltozik. Amikor felnőttként visszatekintünk fiatal kori önmagunkra, rájövünk, hogy hatalmasat változtunk és változott meg az elképzelésünk. Most hoztunk nektek 10 képet, amik jól bemutatják, hogyan fog megváltozni az életünk a felnőtt korban. A klasszikus irodalom olvasása 2. Gondolkodás az életről. 3. Esti tevékenységek …
Tovább17 hihetetlen mély érzelmeket továbbító kép a nagyvilágból, ami nálad is betalál!
Az érzelmek központi szerepet játszanak a viselkedésben és gondolkodásban.Sok érzelem létezik. Düh, bánat, öröm stb. Ez a lélek egyfajta megnyilvánulása. Az érzelmeink hatással vannak arra, hogy milyen testi állapotban vagyunk. Egy egy érzelmi hullám olyan szinten befolyásolhat minket ami a környezetünk számára is nyilvánvaló lehet. Ezek a képek is olyan mély dolgokat fejeznek ki amit csak akkor érthetünk meg ha …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin