192 alkalommal bukott meg a vizsgán – Nem adja fel, míg meg nem szerzi vezetői engedélyét

A legtöbb fiatal ahogy betölti a minimum korhatárt egyből elmegy egy autósiskolába, hogy a KRESZ minden csínját-bínját megtanulja, hogy egészségügyi ismeretekre tegyen szert valamint rutint szerezzen a városi közlekedésben. Van, akinek az elmélet megy jobban, s van akinek a gyakorlat fekszik. Akárhogy is egyik nincs a másik nélkül. Olyan is előfordul, hogy valamelyik vizsga nem sikerül, ám akkor van lehetőség …

Tovább

Ördögűzést hajtottak végre rajta – Nem élte túl a szertartást

Az utóbbi időben egyre több és több szörnyűség üti fel a fejét a világban. Legutóbb egy pár hetes csecsemő hunyta le örök álomra a szemeit, miután a pap teljesen belemártotta őt a szentelt vízbe. De hasonló borzalom volt az a hír is mikor egy 2-3 éves kisgyereket büntettek meg szülei azért, mert összepiszkította a saját pelenkáját. Elképzelni sem tudjuk, hogy …

Tovább

16 fordulatokkal teli üzenet, olyan emberektől, akik nem voltak egy hullámhosszon

A legjobb barátainkkal és rokonainkkal folytatott üzenetváltások néha kiszámíthatatlanabbak, mint egy hollywoodi mozifilm. Sosem tudhatjuk például, hogy az édesanyánk miként fog reagálni arra az ötletünkre, hogy ott hagyjuk az iskolát, vagy hogy miként reagálna a párunk, ha tréfából szakítanánk vele. A most következő emberek is hasonló beszélgetésekbe gabalyodtak, ám olyan kiszámíthatatlan válaszokat kaptak, melyek még a legvadabb képzeleteiket is felülmúlták. …

Tovább

A Covid nem tűnik el nyomtalanul!-Ezeket az aggasztó tüneteket hagyja maga után!

Bár egyre többet hallunk róla, hogy rengeteg embernél jelentkeznek a koronavírus betegség lefolyása után bizonyos maradványtünetek, kevesen tudják, mik is azok pontosan, melyekre kell odafigyelni, vagy hogy mivel kell orvoshoz fordulni ha a betegség lezajlása után több héttel sem érezzük magunkat teljesen gyógyultnak. A koronavírus-fertőzés maradványtüneteinek listája elképesztően hosszú, a kutatók közel 50 féle tünetre bukkantak. A kutatás számos nemzetközi …

Tovább

“Soha ne próbálj így tojást főzni” – Óva int mindenkit ettől a két gyerekes anya

Minden nő tudja milyen mikor órákon át kell a konyhában robotolni bizonyos ételek elkészítése miatt. Ilyenkor gyakorlatilag az egész napot ott töltik, amivel akkor nincs is semmi probléma, abban az esetben ha nincs más teendő, amit el kell otthon végezni. Amennyiben az egész ház fut, és csak a hétvége áll rendelkezésre, hogy mindent rendbe tegyenek, akkor nincs idő a pepecselésre. …

Tovább

Így él a világ egyik leggazdagabb embere – Bill Gates lenyűgöző házban lakik

Mi emberek rendkívül kíváncsi természettel vagyunk megáldva. Ennek következtében minden olyan dologra kíváncsiak vagyunk, amiket a mindennapok során nem láthatunk. Sokan csak abból kifolyólag mennek el megnézni egy eladásra kínált lakást, házat, hogy lássák milyen belülről. Persze nemcsak ezek az ingatlanok foglalkoztatják őket, hanem hanem a hírességeké is. Mégis ki ne akarná látni, hogyan élnek a világ leggazdagabb emberei, legmenőbb …

Tovább

Az EU szerint nem korlátozhatók a nem beoltottak jogai

Nagyon úgy fest, hogy felértékelődött az oltási igazolvány. Úgy fest, hogy már tudjuk milyen privilégiumokkal jár a plasztikkártya megléte. Jelen állás szerint a hétvégére elérjük azt a bizonyos 4 milliós határt, ami a nyitáshoz kell. Jelenleg így állunk a kormány álláspontja szerint: A kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul. Az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni. A védetteknek …

Tovább

21 ember, akinek az élete egy véget nem érő péntek 13-a

Vannak olyan napok, amikor bármit is csinálunk, az biztos, hogy totális katasztrófába fog torkollni. Lecsúszik a fogkrém a fogkeféről, nem találjuk a lakáskulcsot, amikor késésben vagyunk és még sorolhatnám. Az alábbi emberek azonban nem álltak meg ennyinél és tetteikkel új szintre emelték a ,,balszerencse” fogalmát. Páratlan húzásaikról szerencsére képet is készítettek, melyeket a közösségi oldalakon keresztül meg is osztottak a …

Tovább

20 ember, aki pontosan tudja, hogy végzetes hibát követett el

Az általunk vétett hibák tényénél már csak egy dolog van, ami még kellemetlenebb tud lenni: a felismerés pillanata, amikor rádöbbenünk, hogy végzetes, visszafordíthatatlan hibát követtünk el. Az alábbi emberekkel is ez történt, ám becsületükre legyen mondva, ők képesek voltak olyan mértékű hidegvérrel kezelni az olykor egészen abszurd problémák beteljesülését, hogy még egy fotót is készítettek róluk az utókornak…? 1. A …

Tovább

Hivatalos! – Ennyien fertőződtek és haltak meg az oltás után Magyarországon

A koronavírus-járvány jelenleg is megkeseríti az életünket, hiszen napról napra többen fertőződnek és halnak meg a kór szövődményei miatt. Ám eddig arról senki nem beszélt, hogy a haláleseteket a megfertőződés vagy az oltás okozza inkább. A közösségi oldalak tele vannak olyan posztokkal, hogy az emberek oltás után kerülnek kórházba, majd lélegeztetőgépre, de ezt eddig senki nem cáfolta és nem is …

Tovább

20 tervezési hiba, melyeket már nem lehet visszacsinálni

Mindenki tökéletes kialakítású, maximum komfortérzetet biztosító otthonban akar élni, de valljuk be, ez csak a legritkább esetekben adatik meg számunkra. Minden más esetben együtt kell élnünk néhány kisebb-nagyobb problémával, melyeket egy idő után annyira megszokunk, hogy már fel sem tűnik a létezésük. Persze a vendégeknek azért ennek ellenére szemet szúr, például, amikor a WC-re ülve egyszerűen nincs hova tenni a …

Tovább

Ő a világ legszebb légiutas-kísérője – Meg fogsz lepődni, hogy milyen származású!

Tartja a mondás, hogy a magyar nők a legszebbek a világon. Sőt, azt is szokták mondani, hogy bizonyos szakmákban és sportban is az élmezőnyben járunk. Ha jól belegondolunk szinte nincs egyetlen olyan külföldön végzett kutatás, amiben ne lenne legalább egy magyar származású tudós, aki maximálisan kiveszi a részét a munkálatokban. Jelenlegi cikkünkben a világ legszebb légiutas-kísérőjét fogjuk bemutatni, aki szintén …

Tovább

21 gyönyörű keverék kutyus, aki szülei legjobb génjeit örökölte

Rengeteg kutyafajta létezik és maga módján mindegyik gyönyörű. Jellegzetes külsejük és viselkedésük teszi őket egyedivé, főleg akkor, ha keverék kutyákról beszélünk. Hiszen ők sem kevesebbek, mint fajtatiszta társaik. Sőt, két különleges kutyus génjeit hordozzák magukban, amit mi, gazdáik nap, mint nap megcsodálhatunk. Akkor, amikor találkoznak az eltérő vérvonalak valami rendkívül csodálatos élőlény születik. Teljesen mindegy, hogy husky, pitbull, labrador vagy …

Tovább

Nem kaphat védettségi igazolványt, akit külföldön oltottak be

Végre megkezdődött az, amire mindnyájan vártunk. Megindult a nyitási folyamat. Sokan úgy érzik, hogy egy kicsit felelőtlenül vágtunk bele a hétvégébe, hiszen a teraszok nyitását elég rendesen megünnepelték szerte az országban. Hömpölygő, dülöngélő embertömeg mindenütt, mintha nem is lenne semmiféle vírus. A miniszterelnök pénteki tájékoztatója szerint végre értelmet nyerhet a védettségi igazolvány megléte is. Úgy néz ki, hogy május elsejétől …

Tovább

Ez a ház minden férfi álma… Nem tudod, hogy miért? Nézd meg mi van az alagsorában!

Biztos Te is álmodoztál már arról, hogy milyen otthonban szeretnél élni. Van, aki medencét szeretne az otthonába, más olvasó sarkot, akad, aki játszó szobát, és van, aki egy bárt. Igen jól olvastad egy komplett, teljes körűen felszerelt bárt. Mai cikkünkben egy olyan négy szobás ingatlant mutatunk be, ami valószínű minden férfi számára maga a földi paradicsom. A lenyűgöző társalgóval és …

Tovább